Mikroorganizmusok letétbe helyezése

Szabadalmi letét
Biztonsági letét
Törzsek elhelyezése Gyűjteményünkben 
Formanyomtatványok

 

Szabadalmi letétek fogadása a 61/2006. (III. 23.) Kormány Rendeletnek megfelelően történik.

A rendelet részletesen szabályozza a biológiai anyagok szabadalmi eljárás céljából való letétbe helyezését és kezelését az alábbiak szerint:

 

A Kormány a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 118. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. § (1) A biológiai anyagon vagy annak alkalmazásán alapuló találmányra vonatkozó szabadalmi bejelentés céljából a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának keretei között működő Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteményénél (a továbbiakban: Egyetem) a környezetre egészségügyi vagy más veszélyt nem jelentő és a tárolásnál, tenyésztésnél különleges követelményt nem igénylő, az Egészségügyi Világszervezet által elfogadott osztályozás szerint 1 és 2 kockázati csoportba sorolt

abaktériumok (a Streptomyces-eket is ideértve) és

b) gombák, ideértve az élesztő- és penészgombákat (a továbbiakban a)-b) pontok együtt: biológiai anyag) helyezhetők letétbe.

(2) Az Egyetem a letétbe helyezett biológiai anyagot a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezése nemzetközi elismeréséről szóló Budapesti Szerződés kihirdetéséről szóló 1981. évi 1. törvényerejű rendeletben (a továbbiakban: Budapesti Szerződés), valamint a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezése nemzetközi elismeréséről szóló Budapesti Szerződés Végrehajtási Szabályzatának kihirdetéséről szóló 21/2002. (XII. 13.) IM rendeletben (a továbbiakban: Végrehajtási Szabályzat) foglaltak szerint tárolja és kezeli.

2. § A letevőnek a letétbe helyezés céljából a biológiai anyagból:

alegalább 25 liofilezett ampullát, amely tárolt anyagnak minősül, vagy

b) legalább 3 liofilezett vagy élő tenyészetet, amelyből az Egyetem készít tárolható anyagot

kell beküldenie az Egyetem részére.

3. § (1) Az Egyetem által nyújtott szolgáltatásokért a letevőnek, illetve a szolgáltatás egyéb igénybevevőjének az e rendelet mellékletének a)-d) pontjában meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban együttesen: díj) kell fizetnie az Egyetem részére az Egyetem által kiállított számla alapján.

(2) A díjat az Egyetemnek a Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, a 10032000-00282857-00000000 számlaszámra kell befizetni az azonosítási adatok feltüntetésével.

(3) A díj az Egyetem bevételét képezi, és azt az Egyetem a Budapesti Szerződésben, a Végrehajtási Szabályzatban és az e rendeletben meghatározott feladatok ellátásával kapcsolatban felmerülő költségeinek biztosítására használhatja fel.

(4) A díj kezelése és nyilvántartása az államháztartás alrendszereinek bankszámla-vezetési, költségvetési, befizetési és letéti kezelési, valamint kötelezettségvállalási rendjéről szóló jogszabályokban meghatározottak szerint történik.

(5) A letevő a letétbe helyezett biológiai anyagonként az e rendelet mellékletének a) pontjában meghatározott egyszeri tárolási díjat fizet az Egyetem részére. A belföldi bankszámlával rendelkező letevő a tárolási díjat a számla átvételétől számított nyolc napon belül utalja át az Egyetem (2) bekezdésben meghatározott számlájára. A belföldi bankszámlával nem rendelkező letevő a tárolási díjat az Egyetem által kiállított számla alapján a letétbe helyezéskor a helyszínen készpénzben fizeti be.

(6) Az e rendelet mellékletének b)-d) pontjában meghatározott díjat az ott meghatározott dokumentumok, illetve minta kiadása iránti igény benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni az Egyetem részére. Az e rendelet mellékletének d) pontjában meghatározott díj nem tartalmazza a minta kiadásához kapcsolódó postaköltséget, azt a díjon felül kell megfizetni az Egyetem részére.

4. § Ha a letevő a díjat nem fizeti meg, az Egyetem határidő tűzésével felhívja a díj megfizetésére. A felhívás eredménytelensége a letét megszűnését eredményezi, a letétbe helyezett biológiai anyagot az Egyetem megsemmisíti, erre az Egyetem a felhívásban figyelmezteti a letevőt.

5. § (1) Ha a letétbe helyezett biológiai anyag a tárolás időtartama alatt elpusztul, a letevőt erről az Egyetem értesíti. Ebben az esetben a letevő díjmentesen jogosult azonos biológiai anyag letétbe helyezésére.

(2) A Végrehajtási Szabályzatban meghatározott tárolási időtartam lejárata után az Egyetem a letevő kérésére a letétbe helyezett biológiai anyagot a letevő részére visszajuttatja. A letevő erre irányuló kérelme hiányában az Egyetem a tárolás időtartamának lejáratától számított hat hónap elteltével a tárolt biológiai anyagot megsemmisíti vagy a gyűjteményében elhelyezi.

6. § Az Egyetem a szabadalmi eljárás céljából letétbe helyezett biológiai anyagok tartósításával és tárolásával kapcsolatban további szolgáltatásokat (így különösen a letétbe helyezendő biológiai anyag azonosítása, genetikai jellemzése) végezhet a letevővel való külön megállapodás alapján, külön térítés ellenében, amely nem minősül igazgatási szolgáltatási díjnak.

7. § (1) E rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a mikroorganizmus törzsek szabadalmi eljárás céljából való letétbe helyezéséről és kezeléséről szóló 15/1986. (IX. 17.) MÉM rendelet (a továbbiakban: MÉM Rendelet), a MÉM rendelet módosításáról szóló 18/1992. (VI. 30.) FM rendelet, valamint a MÉM rendelet módosításáról szóló 49/1998. (VI. 24.) FM rendelet.

(2) Az e rendelet mellékletében meghatározott díjmértéket - a Végrehajtási Szabályzat 12.2. szabályának c) pontjában foglaltak alapján - annak a Nemzetközi Iroda általi közzétételét követő harmincadik naptól kezdődően és az ezt az időpontot követően felmerülő díjigények tekintetében kell alkalmazni.

(3) A MÉM rendelet 1. § c) pontjában meghatározott és e rendelet hatálybalépése előtt letétbe helyezett biológiai anyagokat az Egyetem a letétbe helyezés idején hatályos jogszabályoknak megfelelően tovább tárolja.

Melléklet a 61/2006. (III. 23.) Korm. rendelethez

Az e rendelet alapján biológiai anyagonként fizetendő díjak

 a)

 Tárolás

 150 000 Ft

 b)

 A Végrehajtási Szabályzat 8.2. szabályában említett tanúsítvány kiadása és a Végrehajtási Szabályzat 7.6. szabályában meghatározott tájékoztatás

 10 000 Ft

 c)

 Életképességi bizonylat kiadása a Végrehajtási Szabályzat 10.2. szabálya e) pontjának első mondatában foglalt kivétellel

 25 000 Ft

 d)

 Minták kiadása a Végrehajtási Szabályzat 11.4. szabálya h) pontjának első mondatában foglalt kivétellel

 30 000 Ft

 

 

Az eredeti letétbe helyezés menete

A letevő teendői 
A letétbe helyezés céljából  beküldött tenyészetekkel együtt kell benyújtani egy írásos megrendelőt, valamint az angol nyelven kitöltött BP/1 jelzésű formanyomtatványt,  mely a MIMNG által a  Budapesti Szerződés szerinti letétek nyilvántartására szolgáló hivatalos űrlap. Ezt követően a letétbe helyezett mikroorganizmusra vonatkozó tudományos leírások és/vagy taxonómiai megjelölések utólagos kiegészítésére valamint ezen információk MIMNG részére történt átadását bizonyító igazolás igénylésére a BP/7 nyomtatvány kitöltésével van lehetőség

A Letevő hivatalos értesítése
Az letétbe helyezés és az életképesség igazolása a nemzetközi előirásoknak megfelelően a  BP/4 és BP/9 megjelölésű formanyomtatványokon történik. A letétbe helyezett mikroorganizmusra vonatkozó tudományos leírások és/vagy taxonómiai megjelölések utólagos kiegészítésére vonatkozó információk MIMNG részére történt átadását a BP/8 nyomtatvány kiállításával igazoljuk.
Ha harmadik fél részére a letétből mintát szolgáltatunk ki, arról a Letevőt a BP/14 jelzésű formanyomtatványon tájékoztatjuk. Minden egyéb hivatalos értesítés esetén a MIMNG saját nyomtatványait használja.  

Szabadalmi tenyészet kikérése
Természetes vagy jogi személy, az iparjogvédelmi hivatal által megadott és közzétett szabadalmakban szereplő mikroorganizmusokból, a nemzetközi előirásoknak megfelelően a BP/13 megjelölésű formanyomtatvány kitöltésével és benyújtásával kérhet ki mintát. A kikérő félnek hiteles nyilatkozattal kell igazolni, hogy mikrobiológiai jártassággal valamint megfelelően felszerelt laboratóriumi hozzáféréssel rendelkezik.

A Letevő nem hivatalos értesítése
A letevő kérésére a mikroorganizmus beérkezését követően a MIMNG telefonon vagy telefaxon tájékoztatást ad a letétbe helyzés dátumáról és annak azonosító számáról, de csak a hivatalos átvételi elismervény kiállítása előtt. Hasonló módon történik a kapcsolattartás az életképességi vizsgálat eredményével kapcsolatban, az életképességi igazolás kiállítása előtt.

Információszolgáltatás a Szabadalmi Hivatal részére
A MIMNG az eredeti letétbe helyezésre vonatkozó igazolásról és az életképességi igazolásról csak külön felkérés esetén küld másolatot az illetékes Szabadalmi Hivatal részére

 

Vissza az oldal elejére

Biztonsági letét

A Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye (MIMNG) vállalja mikroorganizmusok hosszú távra szóló tartósítását és tárolását. A biztonsági letétbe helyezett törzs vagy készítmény, bár azt a MIMNG tárolja, a letevő tulajdona marad, annak írásbeli engedélye nélkül nem kerül kiadásra harmadik fél részére.

·         A letétre és a mikroorganizmus természetére vonatkozó valamennyi információt szigorúan bizalmasan kezeljük.

·         A biztonsági letétbe helyezett mikroorganizmus adatai nem kerülnek be a MIMNG katalógusába.

·         A biztonsági letétbe helyezett törzs vagy készítmény a letevő írásbeli engedélye nélkül nem kerül kiadásra.

·         A letevő bármikor jogosult a biztonsági letét megszakítására valamint a MIMNG-nek a letétbe helyezett anyag megsemmisítésére való felkérésére.

Kérjük töltse le a biztonsági letét elhelyezésekor használatos formanyomtatványt. A kitöltött és aláírt formanyomtatványt kérjük fejléces papírra írt kísérőlevéllel (megrendelő) együtt visszaküldeni. A megrendelőn szíveskedjenek szerepeltetni adószámukat.

A Magyarországon forgalmazott mikroorganizmus-tartalmú termékekhez kapcsolódó biztonsági letétek esetén, amennyiben az adott termék több mikroorganizmust tartalmaz, akkor a mikroba törzseket egyenként, vagy előzetes szakmai egyeztetés során kialakított csoportonként lehet biztonsági letétbe helyezni.

A biztonsági letét díja:

·         30.000 Ft/ év/törzs vagy törzs csoport

·         35.000 Ft /5 év/törzs vagy törzs csoport, de minimum 100.ezer Ft / 5 év

A MIMNG csak olyan mikroorganizmusokat (ill. olyan mikroorganizmusokat tartalmazó készítményeket) fogad amelyek az 1-es és 2-es rizikócsoportba tartoznak (a "Council Directive 2000/54/EC on the Protection of Workers from RisksRelated to Exposure to Biological Agents at Work" besorolása szerint.)

A biztonsági letét szabadalmi eljárás céljára nem használható. Amennyiben szabadalmi letétet kíván elhelyezni gyűjteményünknél, kérjük kattintson a szabadalmi letétre fent.

Vissza az oldal elejére

Törzsek elhelyezése Gyűjteményünkben

A Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteményénél (MIMNG) a következő esetekben kerülhet új törzs letétbe helyezésre:

1.      egy kutató szeretne letétbe helyezni egy törzset, vagy arra kötelezik (pl. taxonómiai szabályok miatt, vagy eredményeinek publikálása kapcsán).

2.      egy ügyfél javasolja egy bizonyos törzs elhelyezését a Törzsgyűjteményben. Ha a törzs megfelel a MIMNG deponálással szemben támasztott kritériumainak, a törzs befogadható.

3.      a MIMNG egy kutatója kér egy törzset a potenciális letétbe helyezőtől pl. kutatási vagy oktatási célra.

Egy törzs akkor helyezhető letétbe, ha kielégíti a MIMNG deponálással szemben támasztott követelményeit. A kizárólag MIMNG 1-es és 2-es rizikócsoportba tartozó mikroorganizmusokat fogad.

Amennyiben a MIMNG a törzs letétbe helyezése mellett dönt, erről levélben értesíti a potenciális letevőt és egy, az általános gyűjteményben elhelyezett törzsek esetében kitöltendő, formanyomtatványt küld neki. A kitöltött nyomtatványt a letevő a törzs küldésével egyidejűleg megküldi a MIMNG-nek.

A törzs megérkezésekor a MIMNG erről értesíti a letevőt.

Formanyomtatványok

1.      Szabadalmi letétbe helyezés iránti kérelem BP/1  

2.      Közzétett szabadalomban szereplő mikroorganizmus tenyészet kikérése BP/13

3.      Formanyomtatvány biztonsági letét elhelyezéséhez

4.      Általános (nyilvános) gyűjteményünkben elhelyezésre kerülő törzsek esetében kitöltendő formanyomtatvány

 

Vissza az oldal elejére